Üres

Egyszerű ez. Üres lettem.

Csak gondoljuk végig ezt. 

Sok faszság, sok érzelmi hullám, sok magamba zuhanás és megtörés. Ezután felállás és felállás, feldolgozás és próbálkozások. 

Vannak dolgok amiket nem lehet elfogadni. Nem is. Fogalmazzunk úgy hogy feldolgozni. Sok bántalmazás, lelki terror majd minden más. 

Sosem mondtam hogy egészséges vagyok lelkileg de mostanra már nem érzek semmit. 

Csak képzeld el a szituációt: fekszel egyedül a szobádban. Villany leolt gyertya meggyújt. Zene, Tv kikapcsol és csak bámulod a plafont. Mi történik? Elkezd járni az agyad. Mi miért történik, miért nem úgy történt mint ahogy, miért kellett neki más és hogy én miért is kellenék bárkinek. Bárcsak minden másképp alakult volna. Bárcsak bátor és erős életem lett volna eddig. No probléma pénz, szerelem és normális család. Ezek után a normális iskolai eredmények, versenyek és biztos jövő. Bárcsak normális lenne az életem. 

Na de mi az a normális élet? Anya, apa együtt, esetlegesen egy vagy 2 testvér, szerelem és minden más tini probléma, ami belegondolva nem is probléma. Igen ez lenne az elképzelés de ne éljünk mesékben és filmekben. Nem mindenkinek ez a normális. 

Mit kellene éreznem?  

Ez nagyon komoly kérdés. Vajon mit kellene éreznie egy olyan embernek aki még nem volt Boldog igazán.

Fura ez a szó hogy boldog hisz, ha belegondolunk a boldogság pillanatok alatt elszáll. Nyilván én is boldog voltam anno egy Huba-Buba rágógumi miatt hisz nem igazán voltunk tehetősek. De belegondolva Huss és el is szállt.

Mi ez az üresség? 21 éves leszek. Dolgozok és hazajövök. Dolgozok és hazajövök. Ja, meg dolgozok és hazajövök. Nem támaszkodhatok a családomra hisz anyukám beteg, apukám beteg, tesómnak külön élete van. Fent tartok egy háztartást, aggódok a számlák miatt és ráadásul egyedül érzem magam. 

Kibaszottul arra vágyok hogy boldog lehessek. Tudom van akinek ez sincs és ez sem adatott meg ami nekem, de emberek vagyunk és elégedetlenek. Mindig vágyakozunk. 

Bevallom nekem nem kell sok minden. Nekem elég lenne egy társ. Lehet ez most kislányos de jó lenne már egy olyan társ, akire rá nézek és nem kell magyarázkodnom. Nem kell magyaráznom hogy most miért vagyok ideges, miért nincs kedvem a szexhez. És akivel csak munka után mondjuk találkozok és nem kérdez semmit csak átölel, magához szorít és annyit mond hogy Hiányoztál. És akihez csak úgy odamegyek és ha el is bőgöm magam annyit mond hogy Nem lesz semmi baj.

De ehelyett mi van jelenleg? 

Üresség.

Nem érzem hogy boldog vagyok. Nem érzek szomorúságot és fájdalmat. A lelkem ordít belülről a társáért de Ő nem válaszol. Minden türelem játék és mindent ki kell várni. Tudom én ezt. Meg akkor fel kell állni és kitartani. Igen kibaszottul ki kell tartani és menni és csinálni de... Mindig ott van az a DE.

Nem szabad a De-re koncentrálni. Meg a Mert-re. Ideje lenne ezeket elfelejteni és kitörölni. 

Nem várom el azt hogy megértsenek az emberek, hisz hablatyolok én itt össze-vissza. 

Egyszerű. Elmúlik az Üresség egyszer. Menni kell és kitartani. 

És stb és stb.....